Üdvözletem, megjelent egy ilyen cikkem, küldeném, aki szereti stb.

Pár közepesen érdekes sztori még jöjjön, hogy legyen valami plusz, illetve néhány kép is, ami kimaradt.

A történetben felbukkan Sántha Dezső, a rendőrgyilkos parkettáncos. Rá pár éve figyeltem fel, akkor csináltam is egy posztot a koalíciós idők szenzációs szalagcímeiből, abban is szerepel. Legyen még belőlük, szerintem állati jók :) Na, akkor még volt újságírás!

Az Ernyey Bélás részhez annyit, hogy én már rég ismertem ezt a sztorit, mármint, hogy együtt filmezett Bowie-val, mert olvastam a könyvében, ami már nem is tudom, honnan van meg, talán nagymamámé volt. Amikor meghalt Bowie, akkor rengetegen írtak róla, gondoltam, ez is előkerül majd. De valahogy nem került elő, legalábbis én nem láttam ilyet. Úgyhogy végül megcsináltam én. Egyébként találkoztam is a Művész Úrral, nagyon kedves ember, még a könyvet is dedikálta!

Nekem amúgy az a véleményem, hogy ez a parkettáncos szolgáltatás egy tök jó dolog, most is lehetne ilyen. A nők szeretnek táncolni, a férfiak nem annyira, ez konfliktusok forrása lehet. Haverom azt állítja, neki két házassága is azért ment tönkre, mert nem tud táncolni – na tessék, ezt is meg lehetett volna előzni!

Annyi még, hogy ezt az anyagot a recordernek kezdtem el írni, nyáron meg is beszéltem D. Endrével, mondta, hogy legyen, csak aztán nem volt rá időm, nyaraltam meg dolgoztam, nem foglalkoztam vele. Aztán, amikor végre belekezdtem, a recordernél kicsit megváltoztak a dolgok, amit én nagyon sajnálok egyébként, így végül a 24.hu-n kötött ki.

Üdvözletem, kellemes ünnepeket, hamarosan jön majd egy új cikkem, amit nyilván majd kiteszek ide, meg minden, de kicsit cikinek érzem, hogy már csak reklámozni járok ide, még megszólnak a végén… Úgyhogy készítettem egy Gálvölgyi punk videót, sok szeretettel. Amúgy a szerkók a stílus, a nagyferózás pont illik abba a vonalba, ahogy a Ludas Matyi is ábrázolta a szubkultúrát.

Mindegy, azon gondolkoztam még, hogy Gálvölgyi Művész Úr vajon hányszor alakított punkot?

Volt ugye a Zurück, Zurück Goethe, Einstein, az elég klasszikus.

Aztán valami olyan rémlik még, hogy valami más punk számot énekel (vagy ugyanezt, csak másik felvétel, de nem hiszem), de akkor nem egyedül, van punkbandája is Lópici Gáspár Művész úr például a gitáros.

Meg volt még egy talán a 90—es évek vége felé, amit csak egyszer láttam a tévében és azóta sem találom sehol, valami olyasmi a sztori, hogy új olcsó kábítószerek jelentek meg az utcákon vagy ilyesmi. És akkor mutatják, hogy Gálvölgyi így bőrdzsekiben még kék hajjal leskelődik egy kapualjban, aztán amikor a lámpánál megállnak az autók akkor kiszalad, lehajol és nagyokat szippantgat a kipufogó füstből! :D

De biztos volt még más is.

Te jó Isten, ez mennyire ROCK már!!!!!

Az Ifjúsági Magazin 1993-as Rockszörnyek posztere!! A pesti Dunaparton ott van mindenki Lukitól Hangyáig, Cerkától Szaszáig, Buzsiktól Smiciig!! Gengszter Zoltán baseball ütővel!!! Cserkó nem néz a kamerába!!! Nagy Gyula, mint osztályfőnök!!!! Martnesek és Conversek!!!!!!! Hátoldalon pedig őrült dumák! :D

Arcanumon nincs fent, mert ott csak 1989-ig vannak IM-ek.

Amúgy 12 éve keresem ezt a posztert, de tényleg. Mármint, ez nekem megvolt mindig is, csak elkeveredett a lakásban. 2006-ban még ilyen hobbi rock újságíróként tevékenykedtem a Zenész magazinnál és a Tankcsapdával kellett interjút csinálni, és akkor elvittem ezt a képet is, hogy mondjon róla valamit Lukács. De már nem emlékszem, mit mondott sajnos :( Na, mindegy, akkor utána betettem egy dossziéba és csak tegnap találtam meg, mert ilyen régi iratokat selejteztem :)

Megjelent a 3. rész is, ezzel vége, ez a kedvenc részem amúgy, mert itt már szóba kerül a nyolcvanas évek, a gyermekkorom is, személyes emlékeim is vannak.

Egy kis extra: az volt a gondja a portálnak, hogy nincs kép az idős, Amerikában élő Karádyról, mert szerettek volna egy ilyen fotót a cikkbe. Próbáltak találni egyet, engem is kérdeztek, tudok-e szerezni. De hát ugye az a gond, hogy Karády kerülte a nyilvánosságot, nem engedte fotózni sem magát. Nyilván családi-, magángyűjteményekben vannak ilyen képek, de azok még nem kerültek fel mondjuk a fortepanra, nem láthatól sehol. Talán majd egyszer előkerülnek. Illetve, a teljes igazság az, hogy találtam fotót az amerikás Karádyról, sőt, még Szörényi Éváról és Zilahyról is - Polgár Tibor feleségének, Nagykovácsi Évának 1982-ben Torontóban megjelent Fény és Árnyék című könyvében. Csak sajnos elég rossz a minőségük, nem tudtuk őket használni. De azért berakom ide őket, legyenek meg itt legalább.

Még valami, ami kimaradt, de azt én hagytam ki szándékosan. Egyrészt mert nem illett volna szorosan a történetbe, illetve azért, mert nem vagyok benne biztos, hogy igaz. Harmadrészt meg azért, mert egyáltalán!

Szóval, mint a cikkből kiderül, Siklós János a Népszava főszerkesztője a hetvenes évek elején megismerkedett az idős Zilahyval, a visszaemlékezései megjelentek a nyolcvanas évek közepén a Somogyi Néplapban, Zilahy Lajos utolsó évei címmel (meg később, úgy tudom könyv formájában is), ebből tudtam összerakni az utolsó 3 évet. Viszont, ugye ez a sorozat a Kádár-korszakban jelent meg, úgyhogy át kellett mennie azért egy szűrőn, hogy megjelenhessen. És azt se felejtsük el, mire ez megjelent, Zilahy már halott volt vagy tíz éve.

Na, mindegy, szóval, Zilahy a cikksorozatban sok mindenről és mindenkiről mesél, tényleg nagyon érdekes. Egyszer szóba kerül Muráti Lili is, aki egyébként pont egy Zilahy darabban, az 1932-ben bemutatott Tűzmadárban tűnt fel és lett rögtön sztárszínésznő. Véletlenül jutott neki a szerep, mindegy, ezzel most nem untatok senkit, lényeg, hogy élt a lehetőséggel és másnap egész Pest róla beszélt.

Na mindegy, Zilahy ezt mondta róla, legalábbis a 17. részben ez szerepel: „Itt volt ez a ronda Muráti Lili. Ebből a jelentéktelen kis színésznőből én csináltam ismert nevet. A Tűzmadár című darabomban játszott és akkor figyeltek fel a tehetségére. Fasiszta lett a második világháború idején, és azután a madridi rádió bemondójaként szórta a hazugságait Magyarországra. A karrierjét én indítottam el és mi a hála? A rádióban engem bolsevik felforgatóként aposztrofált… Később aztán 1971-ben Madridban telefonon keresett a Ritz szállóban. Felhívott és kérdezte: a Mesterrel beszélek? Mire én azt feleltem. Az ön számára a mester soha többet nem lesz Madridban.”… és így tovább.

A ronda Muráti Lili???!!!! Mi van??!! Ilyet Zilahy szerintem tuti nem mondott. Hát ilyet élő ember egyáltalán nem is mondhatott soha!!!! Kikérem magamnak!!!!

Nos, itt is van a második rész. Jó sok képet szereztem a rózsadombi, Áfonya utcai Zilahy-villáról, amit 1942-ben szovjet bombák leromboltak, de csak egy fért be közülük, sajnos. Azért itt legyenek meg. A villát amúgy Ray Rezső tervezte és Moldoványi Béla volt a kivitelező, építési vállalkozó, ha esetleg ez az információ érdekel valakit.

Úgy tudom, a villa még a hatvanas évek végén is romokban volt. Elmentem megnézi a helyét, most milyen. Ilyen nem túl szép, nyolcvanas években épült társasházak vannak most a telken.

Nagy-nagy szeretettel üdvözlök mindenkit, ezt a mini-sorozatot még a Magyar Nemzetnek kezdtem el írni, meg is beszéltem Gazda Alberttel, csak mire befejeztem, megszűnt az amúgy már 80 éve létező újság. :( Erre azért nem számítottam. Így a 24.hu-n jelenik meg végül. Mindegy, ez van, így viszont együtt dolgozhattam Inkei Bencével, mert ő itt a szerkesztő, akivel 2001 óta ismerjük egymást, de egy nagyon rövid origós együttműködést leszámítva közösen még nem csináltunk semmit. Az első rész még kicsit talán lassan indul, mert ugye fel kell építeni a sztorit, de utána már remélhetőleg felpörög, a másodikban már lesznek például nácik és kommunisták is, a harmadikban pedig még egy pucér nő is felbukkan, szóval, talán érdemes lesz majd odakapcsolni, de ki tudja.

Pár kép kimaradt ilyen-olyan okok miatt, azok itt vannak.

1. kép: Az ifjú családapa

2. kép: a film bolgár plakátja, kicsit bénácska, de aranyos :)

3. kép: a slágerdal kottája

4. kép: Zilahy, a horgász, Csathó Kálmán és Herczeg Ferenc

5. kép: ez ilyen ikonikus kép lenne a szerzőről

6. kép: a szerző, amint éppen szerez

7. kép: Zilahy Bajor Gizivel és Kiss Feri bácsival. Állítólag a szerző és Bajor Gizi közt volt egy kis etyem-petyem, hát nem tudom, én ennek nem mentem utána, majd Nyáry Krisztián megírja, vagy már meg is írta, nem tudom.

Tolnay Klári megújítja Magyar Nemzet előfizetését, 1941

Rajz János és bandája újságot olvas az Utószezon című filmben, 1966

Mörrenmorcogi Micó, Pincérfrakk utcai cica is lapozgatta az ismert napilapot, 1984

Nekünk is járt a nyolcvanas-kilencvenes években.

Ma reggel lementem az újságoshoz, megvettem az utolsó számot, 2018

Ennyi, macskás, színésznős, nemzetes kontent, stb.

1. kép – a csináljunk emlékművet a kis Horthynak pályázatra érkezett, de végül nem nyert alkotások, pályaművek. Ilyen is lehetett volna a kis Horthy szobor! De végülis semmilyen nem lett, mert még a nyertes Kisfaludi Stróbl Zsigmond emlékműve sem készült el soha. Mindegy, lett helyette más.

Van most egy ilyen sorozat az mno-n, annak ajánlanám, akit esetleg érdekel az ilyesmi. Nagy-nagy szeretettel, stb. Pár kép kimaradt, de annyira nem lényegesek, ez a két legjobb, legérdekesebb azok legalább legyenek meg itt.

Hirdetés a Film, Színház, Irodalom hetilap 1942. februári számából.

Állatkísérletek ezrei igazolják! :D

És még ott egy kép is, hogy épp abuzálják szegény nyuszikát! :(

Régebben még a reklámok is, stb.

Na, mindegy, hogy valami szép és menő dolog is legyen: Muráti Lili szokás szerint szuperszonikus a címlapon.

Talán sokat elmond 1944-45-ről, erről a két halmozottan nyomorult évről, hogy Szeleczky Zita kétszer is meghalt.

Először 1944 elején terjedt el a pletyka, állítólag Miskolcról. „Az egész város rólad beszélt, rólad emlékezett. Utcán, villamoson téged gyászoltak.” – írta egy rajongója a művésznőnek, aki a Színházi Magazin egyik februári számában jelezte, hogy él, semmi baja. Nem derül ki a cikkből, hogy mi volt a pletyka, pontosan hogyan halt meg Zita, de valószínűleg háborús áldozatként, mondjuk egy bombatámadás végzett vele, mint Zilahy Irén kolléganőjével.

14 hónap múlva, 1945. április 11-én a Népszava közölte, hogy meghalt. Nem akarta bevárni a szovjet csapatokat, az ország bukását. Sopronban „önkezével vetett véget életének”. A Szabad Nép is megerősítette a hírt: „Szeleczky Zita, az ugyancsak nyilas színésznő nem várta meg letartóztatását, öngyilkos lett.”

Szeleczky Zita nem is volt Sopronban 1945 tavaszán. Onnan úgy 50 kilométerre, Kőszegszerdahelyen várta, hogy mi történik, lesz-e német-magyar ellenoffenzíva, megállítja-e valaki vagy valami a vörös hadsereget. Nem lett. Aztán átlépte a határt. A Salzburg környéki Bischofshofenben összefutott Rökk Marikával és szüleivel, egy ideig együtt menekültek. Aztán az Innsbruckhoz közeli Imstben élt. Majd Olaszországba távozott, Merano-Appianóban tartózkodott álnéven. Végül Genovában szállt hajóra és jutott el Buenos Airesbe.

Szeleczkyt nem ölték meg ’44-ben és nem lett öngyilkos ’45-ben. Nem lehet tudni, miért pont róla terjedtek el ilyen hírek. Mintha legalábbis szimbolikus jelentősége lett volna annak, hogy az ország vésznapjaiban mi történik Szeleczky Zitával, a „Nemzet Kishúgával.”

Szeleczky Zita százegy évig fog élni! – jelentette ki a Színházi Magazin. Nem lett igazuk, a művésznő 85 éves korában, 1999 júliusában hunyt el Érden. Miután kétszer már teljesen újrakezdte az életét. Egyszer 1945-ben, amikor elment, egyszer meg a rendszerváltás után, amikor hazajöhetett.